Úgy alakult, hogy nem is olyan rég ősrégi életem színhelyére kellett utaznom, egy már - már elfeledett 35 éves kötelességemnek eleget tenni.

Hónapok rágódása érlelte meg ezt a döntést, mire az ottani ügyvivőmnek nem kis meglepetésére, közöltem a tényt : JÖVÖK ! így hát egy szép őszi estén , fogtam a kabalámat és a szürkeség leple alatt, jelentkeztem a pultnál és elhadartam a nevem, sasolni próbáltam a listát, vajon az ügyvivőm jó névre küldte a jegyem avagy sem ;) , és lőn csoda, kezemben a jeggyel szépen elfoglaltam e helyem és próbáltam nem gondolni arra, hogy ez a szék lesz a terem úgy 13 órácskára, amit még pár óra autó út is követ...

Kötelesség ide kötelesség oda, bizony volt nekem arrafelé más restanciám is ! 

23 ÉV ! Ennyi telt el azóta hogy , néztem a távolodó peront és ömlöttek a könnyek, minden porszemet emlékeimbe akartam vésni, nem volt öröm elmenekülni csak úgy bele a semmibe. Bíztam benne, hogy azoknak akiket ott hagyok, nélkülem csak könnyebb lehet, majd szépen elfelejtenek. Fiatal voltam, idealista, nyugalomra, biztonságra, új életre vágytam, felejteni a múltat, a vér áztatta havat, az éjszakai ellenőrzéseket. MINDENT !

NEKI is jobb életet szántam , tudván, hogy már a közös otthonukat is megvette egy eldugott kis faluban, ahová végszükség esetén bármikor visszavonulhatunk, élni a tanya lakók békés hétköznapjait.

Tehát szépen eljött az a nap, amikor egyéb kötelességeim letudván, közöltem vendéglátómmal, hogy most egy régi baráttal találkozóm lesz, tehát az estét egyedül töltheti, láttam rajta a fáradtságot amit érkezésem körüli izgalmak és szervezések okoztak.

Csörgött a mobilom, és egy jól ismert hang közölte 6 perc, kiosontam a kapun és körül néztem, merre lehet az a bizonyos autó ? mikor újból csörgött a mobilom, és a kellemes bariton, újabb instrukciókat adott, "fordulj balra" " na emeld fel a fejed " élcelődött... "még pár lépés".... " szállj be " . Hoppá egy luxuslimuzin ( mindig volt stílusa ), azért gyorsan becsússzantam a katapult ülésre :-D / igen, mindig így hívtuk az anyós ülést / és az autó kilőtt. Öngyilkos tempóban ( milyenjobbkézszabály??? ) , hosszú percekig a szemem is csukva volt, aztán már megszoktam a régi száguldást, mukkanni nem mertem ............

...pillanatok alatt, 23 évet mentünk vissza az időben, a kilométer órát nem is mertem nézni. csak Őt, már amennyit a napszemüveg engedett látni, újra szépek fiatalok és szabadok voltunk egy kis időre, nem számított ki melyik klánba született bele, ő vezetett és mint mindig nagyon figyelt, én csak néztem .aztán egy elhagyott temetőnél lekanyarodtunk az útról, és az autó megállt...

" hagyj itt mindent, telefont se hozz ! " jött a parancs és átszálltunk egy másik autóba, amit Euróbában roncstelepeken látni, és úttalan utakon megérkeztünk egy viskóhoz, egy elhagyott viskóhoz

A jól ismert mosoly, és ahogy szoktam levettem a szemüvegét, a következő pillanatban már szorosan ölelt, és záporoztak a nyakamba a kérdések " boldog vagy ? " " vele jobb ? " " megérte a karrier ? " 

Nem tudtam mit mondani ezekre, annyira szürreálisnak tűnt onnan a sors amely a meneküléseim ellenére így is úgy is utolért... békeidőben ....Mit mondhattam volna ? hogy az amit gondol egy mese ? hogy földönfutó vagyok és kaméleon ? hogy nincs se családom se barátaim ? hogy minden hiába volt ? 

Kerestem a boldogság nyomát az arcán, a szemeiben.....hosszú hosszú évekig imádkoztam , hogy felejtsen el, leljen boldogságra és ne kutasson már utánam....

Órák teltek el így..ölbe kapott mint egy gyereket, és szorított szorított erősen magához, mintha ki akarná préselni a válaszokat belőlem. 

Pirkadt már sietnünk kellett, vissza az elhagyott temetőhöz, papírra rajzolni térképet mikor hol hogyan találhat meg Ő engem. 

Visszaautókáztunk szállás adóm házához, utolsó percben ajándékokat nyomott a kezembe " fuss, még meglátnak " . Beérve a házba láttam, megy a tévé, már nem is nagyon értettem mit mondanak benne, a kandallóhoz léptem, nagy levegő és beledobtam az ajándékokat, a telefont a tűzbe rám még két hasáb................, a szobámba mentem aludni pár órát, mielőtt ismét vár a nagy utazás...

Az út "hazafelé " elég rázós lett, az egyik poggyászom eltűnt ( örülök, hogy semmit nem hoztam onnan magammal ) ! / az akcentusommal azért még küzdök rendesen /

Süt a nap és fázom, próbálom elhitetni magammal, hogy jó ötlet volt ez az egész Időutazás, mennyire kavartam fel az állóvizet ? 

Az a jó hír, hogy nincs hír ! Légüres tér az élet........