Kopognak, erre eszmélek fel... igen szabad , szól a ház új fura ura, megjött az ékszerész. A nappaliba érve minden minden csupa csillogás.... közelebb lépek, ó ez az, egy letisztultabb formát választok, parányi kis kővel. Felpróbálom, akár maradhat is, tökéletes.. a szemem a kis címkére téved, ajajj de hisz ez egy vagyon, visszateszem, Nagy Okos , elveszi és közli ez lesz az, két egyszerű de szép karikát is választok mellé, van belőle méret is, az ékszerész csomagol. Gyors volt mondja a Papa, jó ízlése van az én hercegnőmnek csak drága.
Szóba kerül, hogy Okos szüleivel mikor találkozunk, de halasztja mindig, ő haza haza ugrik, látom a felhőket a homlokán ..... de nem faggatom, konok fajta, amit nem akar azt nem kell erőltetni...
Telnek múlnak a napok, a szervezés szépen halad, aztán Okos lefújja az egészet, az anyja kórházba kerül, természetesen mindenki megérti... várunk....
Rengeteg programot szervezünk, néha már nyeregbe is ülök, járjuk a határt, a környéket, kisebb utazásokat is teszünk, néha már vezetek pár métert, csak mellékúton, de Okos ennek is örül.
Néha már eleljt foszlányokat a pletykákból amiket a kedves mama a fejéhez vág, ha otthon jár.... " csak a vagyonod kell neki " " téged is a halálba fog üldözni " " nem zavar, hogy kié volt előtted ? " Okos szenved, igyekszik eltitkolni.... mondogatja ha nincs béke akkor világgá megyünk. Ha tudná, hogy én is ezt tarveztem, de aztán közbe jött Ő.
Telnek a hónapok, egy este Okos telefonál, ma nem alszik " itthon " az anyjával kell maradnia. Másnap reggel jön és elhadarja, a családja úgy döntött kitagadják őt, ha nem szüntet meg azonnal minden kapcsolatot velem. Időt kér, ugyan mondja, hogy " tudod " miközben a szívére teszi a kezét... ez jelenti a szeretleket amit ő nem mondd ki, de elmegy... elmegy és otthagy a kétségeimmel.....
Megkérem a nővéremet vigyen be a városba, és közlöm hagyj magamra, egyedül szeretnék lenni. Elmegy, én megszüntetem minden számlám, felhívom egy régi cinkosomat, gyere értem,...beszélnünk kell. Előadom a nagy tervet.... vitázunk veszekszünk.. marasztal.... beesteledik, kérem vigyen haza, majd folytatjuk.
Hazaérünk, az ajtóban Okos áll, kezei karba fonva, ez amolyan harci állás, félelmetesen hat. odaérek hozzá... elkapja a karomat és magához ránt, egészen közel, a blúzomon egy gomb megadja magát.... reccs... MEGCSALTÁL ? !!! gyerünk mondd a szemembe, hogy megtetted ! legalább ennyi gerinc legyen benned ! üvölt... nem történt semmi... ismételgetem... de hisz tudod.... ő olyan mint egy rokon testvér, bátty vagy afféle... megcsókol erőszakosan, a könnyei az arcomra folynak, kitépem magam a karjából, feltépem az egyik ott álló autónk ajtaját és gázt adok . A birtokon mindig nyitva és kulccsal álltak az autók, arrafelé nem volt betörő vagy tolvaj...
Elég sokáig viharzok így, Okos nem követ tudja, hogy nem érne utol. Egy időben bizony azzal szórakoztunk, hogy őseink autóit ellopván versenyeket rendeztünk a határban. Innen a rossz hírem a vezetéssel kapcsolatban, de a barátságunk akkori megszakadásával ez is véget ért akkor. Átsuhanok egy kereszteződésen, hallom valami csikorog, a tükörből látom egy másik autó megpördült, hogy elkerülje az ütközést, nem megyek vissza de lassabban folytatom, egy kis városba érek, szobát veszek ki, italt rendelek a szobámba és alszom. Másnap délután térek magamhoz, no haza kell menni... nincs mese.... rendezni kell a dolgokat.
Otthon senki nem kérdez semmit, nem tudom mennyit hallottak a vitából, nem tudom ők mit gondolnak.
Nézem Okos szobáját, minden eltűnt, a dadus jön és mondja, igen elment.
Felhívom a cinkosomat, parancsokat osztok neki, vegyél jegyet... nem ott csak átszállok, ne ne az én nevemre...nincs pardon ! muszáj ! a családom ezt a szégyent nem éli túl. Úgy érzem csalódást okoztam, megkaptam mindent, és mégis... csak botrányokba keverem a családot... nem ezt érdemlik tőlem. Igen, én is a körülmények áldozata vagyok de ez már csak ilyen, a felelősséget vállalni kell valakinek...Nem lehet az életük egy csatatér csak mert felnőttem....
Okos átjár, magyarázkodik, kérlel, kéri, hogy menjünk el ketten messzire, sértett vagyok és dacos... hogyan gondolhatta ? hogy én ? de hisz a bölcső óta ismer... ismer annyira, hogy tudnia kell .. minden csínynél, első sorban álltam, hogy kérem a büntetés kiszabását, olyankor a Drága Papa a bajsza alatt nevetett, kis növésű gyerek voltam mindig, de a hangom nagy, és imádtam ha rosszabb vagyok mint a fiúk, mit imádtam ? döngettem a mellemet ! Ilyenkor kaptunk pár nap szobafogságot, ami arra volt jó, hogy a csapat tagjai, az ablakomon át közelkedtek, és szökési terveket gyártottunk, ha a diktátorok tovább keménykednek, aztán csak egy közeli barlangig jutottunk, és az első szomjúság haza kergetett minket.
Készülődöm, csak egy kis táska, a legszükségesebb dolgok,
A cinkosom időre érkezik, még van pár dolog amit meg kell vele beszélnem, igen béreljen egy postafiókot egy távolabbi részen és mindig megírom hová megy a következő levél.... de megesketem soha senkinek, akármi is történik.. semmit nem mondhat el.
A reptéren veszem észre, a gyűrű ! nem akartam elhozni, bemegyek egy ékszerboltba, választok egy semmilyen darabot és a másik a tárcámban landol, majd lesz vele valami...
Megérkezem, taxit fogok..... Új Élet ! itt már semmi baj nem érhet !
